A családállítás az ingás energetikai oldás szolgálatában 1. rész

Ismered azt a fojtogató érzést, amikor a sikereid ellenére is úgy érzed, egyedül vagy a világ ellen? Amikor alapvetően minden rendben lehetne, te mégis szinte keresed a konfliktust, és "genyó" vagy a környezeteddel, csak hogy érezz valamit a saját belső ürességed helyett?

Érkeznek hozzám azzal a panasszal, hogy "nem találják a helyüket". Van családjuk, mégis idegenek köztük. Van munkájuk, de valahogy semmi nem az igazi. Ez a megfoghatatlan frusztráció gyakran torkollik abba a viselkedésbe, amit a köznyelv csak "szemétkedésnek" hív: bántunk másokat, mert nekünk is fáj és nem tudjuk, hogy lehet másképpen is.

Meglátásom szerint a hagyományos családállítással ellentétben az egyéni ingás módszer picit könnyebb érzelmileg, mivel lehetővé teszi, hogy egy cseppet kevésbé vonódjunk bele az eseményekbe energetikailag, ezáltal talán kevésbé megterhelő az Ügyfél számára. Ez a távolság ad egyfajta biztonságot, ugyanakkor a felismerések súlya így is nehéz – hiszen az igazsággal való szembesülés sosem sétagalopp. 

Nemrég egy olyan ügyféllel dolgoztunk, aki a "mindent és mindenkit elmarok magam mellől" állapotában tengette életét. Az inga feltárta a fogantatása körüli drámát: a biológiai édesanyja nem vállalta a titkos kapcsolatot az apával, és az abortusz mellett döntött. Az apa pedig, bár tudta, hogy gyermeket várnak, elfogadta, tiszteletben tartotta az anya döntését és félreállt. Nem harcolt a magzatért, magára hagyta az anyát és a gyermeket ebben a nehéz sorshelyzetben. Az eljárás azonban nem sikerült teljesen. Az ikertestvére elveszett, de ő – a lélekszerződése szerint – maradni akart. 

Ezen a ponton értünk el a legfontosabb önismereti felismeréshez:
Amikor a gyermek lelke a méhen belül megtapasztalja, hogy az anyja az életére tör, az apja pedig szó nélkül félreáll és lemond róla, illetve mély lelki teherként éli meg, hogy testvére az életét adta az övéért. Ekkor egy végtelenül magányos és pusztító döntést hoz: "Egyedül maradtam!  Akkor is megállok a lábamon! Egyedül is boldogulok, nincs szükségem senkire!"

Ez a magzatkori fogadalom felnőttkorban egy kőkemény páncéllá válik. Az ügyfél azért "gyűlöl" mindenkit, mert:

• Bizonyítani akar: "Nézzétek, nem tudtatok elpusztítani, erősebb vagyok nálatok!"
• Fél a kötődéstől: Ha valakit közel enged, újra átélheti az elutasítás halálos félelmét – azt a magányt, amit akkor érzett, amikor az apja sem állt ki mellette –, ezért inkább ő rúg először.
• Láthatatlannak érzi magát: Mivel a létezése egy "hiba", úgy érzi, csak akkor látszik, ha ordít vagy bánt.

Az önismereti út egyik legnehezebb lépése felismerni: ez a dac nem erő, hanem egy mélyen sebzett gyermek védekezése. Az a hitrendszer, hogy "egyedül is megállok a lábamon", valójában nem erény, hanem egy börtön, ami elvágja őt a segítségtől, a szeretettől és a valódi sikerektől.

A kezelés során az energetikai blokkokat oldottuk az ingával, és ránéztünk erre a dacra is. Elismertük a fájdalmat, amit az édesanya döntése és az édesapa passzivitása okozott, és visszaadtuk a felelősséget a szülőknek.

Fontos megértenünk – és ez a legnehezebb, egyben legfelszabadítóbb pont –, hogy a döntés felelősségét mindketten hordozzák. Az anya, aki félelmében a nemet választotta, és az apa, aki csendes beleegyezésével félreállt. Mindketten hordozzák a saját részüket, és ez a súly nem a gyermeké. 

Te, aki itt vagy, nem kell, hogy tovább cipeld az ő nehéz pillanatuk terhét. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy elfelejtjük, vagy elnyomjuk az érzéseinket, hanem azt, hogy leteszed a harcot, amit helyettük vívsz.

Az ügyfélnek nem kell többé bizonyítania a létjogosultságát azzal, hogy mindenkit legyőz vagy megbánt maga körül. 

Amikor megérted, hogy a "genyózásod" mögött egy magányos magzat segélykiáltása áll, a dühöd elkezd párologni. Már nem kell egyedül megállnod a lábadon a világ ellenében. Megérkezhetsz a saját életedbe.