A túlélő üzemmód: amikor a lélek lassan elveszíti önmagát

Van egy pont, amikor az ember már nem él.
Csak működik.

Felkel.
Teszi a dolgát.
Mosolyog, amikor kell.
Válaszol.
Dolgozik.
Létezik.

Belül mégis egyre üresebb.

És a legijesztőbb az egészben, hogy sokan ezt észre sem veszik.

Mert annyira hozzászoktak a túléléshez, hogy már fogalmuk sincs, milyen érzés valóban kapcsolódni önmagukhoz.

Nagyon sok érzékeny lélek már gyerekként megtanulja:
nem biztonságos önmagának lenni.

Nem biztonságos:

• túl sokat érezni,
• kérdezni,
• sírni,
• kilógni,
• másképp működni.

Ezért elkezd alkalmazkodni.

És eleinte ez még csak egy védelem.

Később viszont identitássá válik.

Az ember annyira megszokja a szerepeket, hogy lassan már nem tudja:

• ki ő valójában,
• mit szeretne,
• vagy egyáltalán mit érez.

Csak működik.

Sok csillagmag-jellegű lélek pontosan itt veszíti el önmagát.

Nem egyik napról a másikra.

Hanem lassan.

Évek alatt.

Miközben próbál:

• megfelelni,
• beilleszkedni,
• "normális" lenni,
• és túlélni ezt a világot.

Közben pedig fokozatosan lekapcsolódik:

• a kreativitásáról,
• az intuíciójáról,
• a belső hangjáról,
• és arról a részéről, amely valaha élni akart.

Ilyenkor jelenik meg az a furcsa üresség, amit semmi nem tud igazán betölteni.

És sokan ilyenkor kezdenek menekülni.

Nem azért, mert gyengék.

Hanem mert elfáradtak.

Elfáradtak attól, hogy egész életükben önmaguk ellen éltek.

Ezért próbálják eltompítani a belső hiányt:

• alkohollal,
• kapcsolatokkal,
• munkával,
• sorozatokkal,
• evéssel,
• vásárlással,
• túlzott szexszel
• vagy állandó pörgéssel.

Mert amikor az ember megáll…
akkor elkezdi megérezni, hogy valami nem stimmel.

És sokakban ilyenkor rettenetes fájdalom szakad fel.

A felismerés:

"Fogalmam sincs, ki vagyok valójában."

Talán ez az egyik legmélyebb seb.

Nem az, hogy mások nem értettek meg.

Hanem hogy az ember lassan saját magát sem érti már.

És innen nagyon nehéz visszatalálni.

Mert a túlélő üzemmód biztonságosnak tűnik.

Ismerős.

Csak közben lassan megfojtja a lelket.

A csillagmag-elméletek szerint sok érzékeny lélek pontosan azért szenved ennyire ezen a világon, mert nem tud teljesen belekeményedni ebbe az emberi működésbe.

És miközben próbál alkalmazkodni…
lassan elveszíti önmagát.

Talán ezért olyan fontos az önismeret.

Nem azért, hogy "különlegesebbnek" érezzük magunkat.

Hanem hogy egyszer végre újra kapcsolódni tudjunk ahhoz a részünkhöz…
amely még mindig ott él bennünk a sok fájdalom alatt.

Ha szeretnél jelentkezni bármely szolgáltatásomra, itt megteheted: