Léteznek "vegyes" lelkek? — amikor az ember sehová nem tudja igazán besorolni magát

Ahogy haladunk előre ebben a sorozatban, biztos vagyok benne, hogy sokan magukra ismertek egy-egy csillagmag-típus leírásában.

Talán volt, aki a plejádi rész olvasásakor azt mondta:

"Igen, pontosan ilyen vagyok."

Mások az Orion vagy a Szíriusz energiáiban ismerték fel saját működésüket.

De valószínűleg sokan vagyunk olyanok is, akik minden rész után ugyanarra jutottunk:

"Ez is igaz rám egy kicsit. Meg az is. De egyik sem teljesen."

És talán éppen itt kezdődik az egyik legfontosabb önismereti felismerés.

Mert az ember nem egyetlen tulajdonságból áll.

Nem egyetlen sebzettségből.

Nem egyetlen mintából.

És a lelket sem lehet néhány kategóriába bezárni.

A spirituális irányzatok gyakran beszélnek úgynevezett vegyes vagy kevert lelkekről. Olyan emberekről, akik többféle minőséget hordoznak egyszerre. Akikben megjelenhet az Orion racionalitása, a Plejádok érzékenysége, az Androméda szabadságvágya vagy a Szíriusz felelősségérzete.

De önismereti szempontból nézve talán még ennél is érdekesebb kérdés húzódik meg a háttérben.

Miért vágyunk ennyire arra, hogy valahová tartozzunk?

Miért akarjuk annyira tudni, hogy kik vagyunk?

Miért keressük a rendszereket, a címkéket, a meghatározásokat?

Talán azért, mert mélyen mindannyian szeretnénk megérteni önmagunkat.

Szeretnénk végre értelmet találni arra, amit érzünk.

Arra a furcsa belső kettősségre, amelyet sok érzékeny ember hordoz.

Mert vannak napok, amikor mély kapcsolódásra vágyunk.

És vannak napok, amikor legszívesebben eltűnnénk mindenki elől.

Van bennünk szeretet.

És van bennünk harag.

Van bennünk bölcsesség.

És van bennünk bizonytalanság.

Van bennünk erő.

És van bennünk egy sérült gyermek is, aki még mindig arra vár, hogy végre elfogadják.

Sok ember azért érzi magát kívülállónak, mert egész életében próbálta megtalálni azt a helyet, ahová tartozik.

Azt a közösséget.

Azt a kapcsolatot.

Azt a szerepet.

Azt az identitást.

Azt az önmeghatározást.

Amely végre megmagyarázza, miért érezte magát mindig másnak.

És amikor egyik rendszer sem ad teljes választ, könnyű csalódni.

Könnyű azt érezni:

"Akkor velem megint valami baj van."

Pedig lehet, hogy éppen ellenkezőleg.

Lehet, hogy nem azért nem találod magad egyetlen leírásban sem, mert rossz helyen keresel.

Hanem azért, mert sokkal összetettebb vagy annál.

Az önismeret egyik legnehezebb része ugyanis az, hogy elfogadjuk:

nem vagyunk fekete-fehérek.

Nem vagyunk egyetlen történet.

Nem vagyunk egyetlen szerep.

Nem vagyunk egyetlen seb.

És nem vagyunk egyetlen címke.

A lélek ennél sokkal, de sokkal gazdagabb.

Talán ezért érezhetik sokan azt, hogy még a spirituális világban sem találják teljesen a helyüket. Mert miközben minden rendszer próbálja leírni az embert, a lélek folyamatosan túlcsordul a definíciókon.

És lehet, hogy a valódi kérdés soha nem az volt:

"Milyen csillagmag vagyok?"

Hanem inkább az:

"Miért érzem magam ennyire szétszakadtnak belül?"

Mert a legtöbb ember valójában nem a származását keresi.

Hanem önmagát.

A gyógyulás pedig talán ott kezdődik, amikor végre elengedjük a kényszert, hogy mindenáron besoroljuk magunkat valahová.

És először megengedjük magunknak azt, hogy egyszerűen csak emberek legyünk.

Összetettek.

Ellentmondásosak.

Sebzettek.

Csodálatosak.

És pontosan ettől egyediek.