A csillagmag-jelenség szépsége és árnyoldala 1.rész    

Miért nem érzi magát otthon egy csillagmag lélek ezen a világon?

Van egy érzés, amit nagyon nehéz szavakba önteni.

Nem látványos.
Nem drámai.
Sokszor még kifelé sem látszik.

Az ember dolgozik.
Mosolyog.
Éli az életét.
Próbál működni.

Belül mégis ott van egy furcsa, mély idegenségérzés.

Mintha:

• valami nem stimmelne,
• nem lenne teljesen "itt",
• vagy mintha ez a világ valahogy túl nehéz lenne a lelkének.

Sokan ezt már gyerekkorukban érzik.

Csak akkor még nem tudják megfogalmazni.

Egyszerűen:

• furcsának érzik magukat,
• túl érzékenynek,
• túl mélynek,
• vagy túl "soknak".

Nem értik:

• miért fáj nekik ennyire minden,
• miért érzik meg mások hangulatát,
• miért meríti le őket az emberi világ,
• és miért érzik úgy, hogy mások sokkal könnyebben élnek.

A csillagmag-elméletek szerint ezek a lelkek érzékenyebbek az átlagnál.

Nem "jobbak".

És nem különlegesebb emberek.

Egyszerűen másképp működnek.

Mintha a lelkük nem tudna teljesen hozzászokni ehhez a sűrű, kemény világhoz.

Sok ilyen ember egész életében azt érzi:

"Nem tudok úgy működni, mint mások."

És ettől elkezdi hibáztatni magát.

Azt gondolja:

• gyenge,
• túlérzékeny,
• életképtelen,
• vagy "elrontott".

Pedig lehet, hogy egyszerűen csak egy olyan lélek, aki túl mélyen érzékeli ezt a világot.

A probléma az, hogy a mai világ nem igazán kedvez az érzékeny lelkeknek.

Mert itt:

• gyorsnak kell lenni,
• erősnek,
• határozottnak,
• teljesíteni kell,
• bírni kell,
• alkalmazkodni kell.

Egy érzékeny ember lelke viszont sokszor nem erre vágyik.

Hanem:

• valódi kapcsolódásra,
• őszinteségre,
• mélységre,
• csendesebb működésre,
• emberi tisztaságra.

És amikor ezt nem találja…
akkor elkezd lassan kiüresedni.

Sokan ilyenkor még jobban bezárnak.

Mert azt tapasztalják:

• nem értik őket,
• túl soknak tartják őket,
• vagy egyszerűen kinevetik az érzékenységüket.

Ezért megtanulnak:

• maszkot hordani,
• szerepeket játszani,
• és túlélni.

Csakhogy közben egyre távolabb kerülnek saját maguktól.

És itt jelenik meg az egyik legfájdalmasabb része ennek az útnak.

Az ember már nemcsak a világtól érzi magát idegennek…
hanem saját magától is.

Nem tudja:

• ki ő valójában,
• mire vágyik igazán,
• vagy miért fáj neki ennyire az élet.

Csak azt érzi:

"Nem találom a helyemet."

Sok csillagmag-jellegű lélek ezért egész életében keres.

Spirituális utakat.
Kapcsolatokat.
Hivatást.
Küldetést.
"Valamit", ami végre hazaviszi önmagához.

De talán nem is az a legfontosabb kérdés:

"Honnan jött a lelkem?"

Hanem:

"Mikor kezdtem el ennyire elszakadni önmagamtól?"

Mert lehet, hogy a gyógyulás nem ott kezdődik, hogy megtudod, milyen csillagmag vagy.

Hanem ott:

• hogy végre komolyan veszed az érzéseidet,
• nem szégyelled az érzékenységedet,
• és elkezded megengedni magadnak:
  nem kell teljesen olyanná válnod, mint ez a világ.